Hogyan vesztettem 38 kilót!*

*A fogyás mértéke változó lehet. Maximális eredmény eléréséhez megfelelő étrenddel és testmozgással érdemes kombinálni.

ANDREA NAPLÓJA

Igen, tényleg ennyit fogytam!!! Olvasd el a történetem >>>

 

Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de ez az igaz történetem a Garcinia Cambogia Veda 38 kilót fogytam kevesebb, el se hittem és teljesen megváltoztam!!! Bízom benne, hogy a személyes példám sokak számára hat inspirálóan és próbálják meg önbecsülésüket növelni diétázás és edzés nélkül.*

*A fogyás mértéke változó lehet. Maximális eredmény eléréséhez megfelelő étrenddel és testmozgással érdemes kombinálni.

De végül sikerült!

Kisebb fiam, János születése óta próbálok túlsúly problémámon felülkerekedni. Több mint 110 kiló voltam. Érettségi után, amikor egyetemre mentem 48 kiló voltam. Amikor az egyik helyi kórházban ápolónőként kezdtem dolgozni, 50 kilót sikerült tartanom, mivel nagyon sokat és sokszor éjjel is dolgoztam.

Öt évvel ezelőtt találkoztam a férjemmel és még azév végén összeházasodtunk. Egy évvel később világra hoztam a nagyobbik fiam (Péter – most 4 éves) és már a következő évben megszületett a kisebbik – János. Nem sokkal ezután szülés utáni depresszió lett úrrá rajtam. Ez első fiam születése után is megtörtént már, de ezúttal nehezebb volt, hiszen két kis rosszcsont fiút kellett ellátnom. A stressz és fáradtság kimerítő volt különösen miután visszamentem dolgozni, mint ápolónő, ezért az evésben kerestem vigaszt, hogy jobban érezzem magam egy nehéz nap után. Mivel mindig rohanásban voltam és rendszertelenül ettem napközben, esténként sok egészségtelen gyors kaját snackeltem. Miután a fiúkat lefektettem, általában töltöttem magamnak egy nagy pohár bort és családi csomag chipset, sült krumplit, sajtokat, csokit, kekszet faltam a TV előtt és bármit, ami a kezembe akadt csak, hogy levezessem a feszültséget.

Egy-egy ilyen evészet után időlegesen jobban éreztem magam, de aztán jött a bűntudat. Ezek elől a rossz érzések elől aztán megint az ételbe menekültem, amitől persze megint jött a depresszió. A stressz hormonok elöntöttek és minden alkalommal, amikor több időm jutott magamra, hatalmas mennyiségeket és sok kenyeret ettem.


Tudtam, hogy kövér vagyok , de mégsem tudtam abbahagyni az evést.

Egyik nap bátorságot gyűjtöttem és ráléptem a mérlegre, ami 112 kilót mutatott. Beléptem egy fogyókúrás klubba, de nem tudtam tartós fogyást elérni. A legnépszerűbb fogyókúrás diéták közül tízet próbáltam ki: az Atkins diétát, mely a test inzulin szintjének szabályozására koncentrál. De nem működött;a Zóna diétát (ami 40% szénhidrát, 30% zsír és 30% fehérjét tartalmazó étrendet ír elő); a vegetáriánus és még a vegán étrendet is, még a jógát is megpróbáltam háromszor is, hogy levezesse a feszültséget, de nem volt semmi haszna. Igaz, hogy sikerült megnyugodnom az órák után, de amikor nem volt időm eljárni a jógára, a stressz és az ételek utáni sóvárgás megint felülkerekedett rajtam. Más fogyókúrákat is kipróbáltam, mint a Weight Watchers diéta, a South Beach diéta, a nyers étrend vagy a mediterrán étrend. Számos különböző, növényi étrendet is kipróbáltam – mindegyik hatástalannak bizonyult. Volt, hogy fogytam 2-5 kilót, de a legtöbbször vissza is híztam. *

És akkor egy orvostól a kórházunkban hallottam a Garcinia Cambogia Veda Ő egy hónapja szedte és 15 kilót fogyott. De ő nem volt olyan nagy, mint én. 75 kiló volt és most 58. Ugye, hogy ez normális súly egy 50 éves nő számára?! Szemmel láthatóan teljesen megváltozott az alakja és most 10 évvel fiatalabbnak néz ki: *

*A fogyás mértéke változó lehet. Maximális eredmény eléréséhez megfelelő étrenddel és testmozgással érdemes kombinálni.



DR NAGY JÚLIA EREDMÉNYEI A GARCINIA CAMBOGIA VEDAVAL*

*A fogyás mértéke változó lehet. Maximális eredmény eléréséhez megfelelő étrenddel és testmozgással érdemes kombinálni.

Miután hallottam a doktornő sikertörténetét, úgy döntöttem én is adok egy esélyt ennek a csoda kapszulának. A Garcinia Cambogia Veda teljes mértékben növényi összetevőkből áll és az általa kifejtett zsírégetési metódus különbözik a hagyományos anyagokétól, mint amilyen a koffein, l-karnitin és egyéb zsírégetők.

Hogyan fogytam a Garcinia Cambogia Veda-val 38 kilót?

A fő összetevő, mely lehetővé tette a 38 kilós fogyást, a hidroxi-citromsav (HCA)..A Garcinia Cambogia Veda segítségével koplalás és edzés nélkül fogysz le.*

*A fogyás mértéke változó lehet. Maximális eredmény eléréséhez megfelelő étrenddel és testmozgással érdemes kombinálni.

Hogyan hat a hidroxi-citromsav (HCA) a testedre?

Hogyan hat a hidroxi-citromsav (HCA) a testedre?

A HCA kivonat egy számos előnyös hatással rendelkező vegyület. A Garcinia Cambogia Veda növeli a szerotonin (az ún. boldogság hormonok) szintjét a testben, így segít kordában tartani a bánat-evést és jobb hangulatot és alvást eredményez. A HCA hatással van a stressz hormonokra (kortizol, vagy “rossz hormon”). Az alvás pihentetőbbé válik és egyre kiegyensúlyozottabb leszel. A HCA elnyomja az étvágyat, elejét veszi a zsírlerakódásnak és küzd a yo-yo hatás ellen. A Garcinia Cambogia Veda is tartalmaz, ami egy energia-forrás és segít az extra zsírpárnák égetésében. Ahogy a zsírpárnák fokozatosan eltűnnek, szemmel látható lesz az eredmény!


Nincs yo-yo hatás! Nem hízol vissza!


Hihetetlen változáson mentem keresztül, ami az egész életemre kihatott. A régi “túlsúlyos” életemben csak XXL-es ruhákat tudtam felvenni, amelyeket speciálisan az extra súlyos embereknek készítenek. Most, 38 kilóval könnyebben 5 mérettel kisebb ruhákat hordok. Rá kellett döbbennem arra is, hogy miután láttam az eredményeket és egyre jobban éreztem magma, a depresszióm is elmúlt! Változtattam azokon a dolgokon az életemben, amelyek boldogtalanná tettek és sikerült továbbra is tartanom a súlyom 6 hónappal később is. Nem híztam vissza, vagyis semmi yo-yo hatás! *

Az önbecsülésem a földet súrolta és hiányzott az az önbizalom, ami az enyém volt a fiaim megszülése előtt. Felismertem, hogy a házasságomban sem mentek jól a dolgok. A férjem kezdett kevésbé vonzódni hozzám, mint nőhöz!!! Sokkoló volt!

A változást a Garcinia Cambogia Veda hozta! A fogyásom után, az étrendemen nem változtattam drasztikusan, csak elhagytam a szemét kaját és csökkentettem az adagokat. Az édesség iránti vágyamat gyümölccsel, zsírszegény joghurttal és mézzel elégítettem ki. És már nem is voltam annyira éhes, ahogy a testem hozzászokott a Garcinia Cambogia Veda szedése alatti állapothoz. A benne lévő összetevőktől megszűnt a lehangoltságom! Ezért, mert újra boldog voltam, a férjem is jobban kívánt! Még kis ajándékokat is kaptam tőle rendszeresen és újra eljártunk szórakozni, amikor az Édesanyám átjött a gyerekekre vigyázni. . Így már nem is volt szükségem az ételre, mint bánatűzőre.

Ez az én történetem, hogyan vesztettem 38 kilót! Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de igaz! Most ha a tükörbe nézek, tetszem magamnak, mintha egy új életet kaptam volna! Sikerült a kapcsolatomat is rendbe hoznom a férjemmel, olyan akár egy új házasság ))))! Múlt nyáron még egy hosszú második nászútra is elutaztunk. Ugyanakkor néha megengedek magamnak egy kis édességet, vagy egy pohár bort sajttal anélkül, hogy utána bűntudatom lenne. Magabiztossá tett az a hatalmas változás a súlyomban minden téren. Most igazán boldognak érzem magam a két fiammal és a férjemmel és élvezem a velük töltött idő minden pillanatát!

*A fogyás mértéke változó lehet. Maximális eredmény eléréséhez megfelelő étrenddel és testmozgással érdemes kombinálni.


EXKLUZÍV AJÁNLAT KORLÁTOZOTT IDEIG! CSAK AZ INTERNETEN!



Takarítson meg pénzt és időt! Próbálja ki a legújabb és legfelkapottabb fogyókúrát és szabaduljon meg pár kilótól gyorsan!Garcinia Cambogia Veda az okos választás!
(A csomag tartalma 30 napra elegendő)



Hozzászólások:

garciniaveda
Szabó Anna: Elismerésem Andrea! Nem semmi küzdelem volt ez a fogyással. A történetét olvasva én is kedvet kaptam, hogy tegyek egy próbát.*
Reply Like
garciniaveda
Gyulai János: Jelenleg 102 kiló vagyok és már mindent kipróbáltam, de semmi sem vált be. Nagyot csalódtam az étrend kiegészítős fogyókúrákban. Ez a kapszula lessz az utolsó, amit kipróbálok. Majd megírom a tapasztalataimat.*
Reply Like
garciniaveda
G. Alexandra: Bámulatos! Tényleg működik!! 15 éves korom óta küszködök a túlsúllyal. Most 20 éves vagyok. Sem a diéta, sem az edzés nem vált be. Ettől a kapszulától viszont tényleg fogytam. Most 65 kiló vagyok, 2 hónap alatt sikerült leadnom 20 kilót!*
Reply Like
garciniaveda
Sarkadi Tamás: Kedves Andrea! Nagyon örülök, hogy megírtad ezt a blogot és megosztottad a tapasztalataidat. Most én is megosztom az enyéimet: 95 kilóról lefogytam 72-re, tehát 23 kilogrammot, csupán 3 hónap alatt a GarciniaCambogiaVedával!!!*
Reply Like
garciniaveda
Kovács Eszter: Kérlek írd meg, hogyan kell szedni ezt a kapszulát?*
Reply Like
garciniaveda
Andrea: Vegyél be egyet a Garcinia Cambogia Veda kapszulából körülbelül 30 perccel étkezés előtt egy nagy pohár vízzel. A legjobb, ha napi 2-3 három alkalommal veszed be a kapszulát, de ettől el is térhetsz, ahogy neked megfelelő. A Garcinia Cambogia Veda egy 100%-ig növényi összetevőket tartalmazó termék, amelynek csupán egy hatóanyaga van – a HCA. *
Reply Like
garciniaveda
Kovács Eszter: Köszönöm!*
Reply Like
garciniaveda
Ottó: Biztos, hogy 38 kilót fogytál 2 hónap alatt? Elég hihetetlennek hangzik!*
Reply Like
garciniaveda
Andrea: Igen, tényleg annyit! Ez az egyetlen dolog működött nálam, amivel igazi változást sikerült elérnem! Ezért is indítottam ezt a blogot. Ha úgy döntesz, hogy kipróbálod, kérlek írd meg tapasztalataidat, ha van kedved.*
Reply Like
garciniaveda
Nagy Annamária: Ma akadtam rá a blogodra böngészés közben és miután végigolvastam, úgy döntöttem teszek egy próbát és megrendelem. Mennyi időbe telik, amíg megérkezik a termék?*
ReplyLike
garciniaveda
B. Z.: Én a rendelés feladása után 3 nappal megkaptam a terméket.*
ReplyLike
garciniaveda
Gyenis Hanna: Én még mindig várok a termékre, 3 napja…2 hónappal ezelőtt már használtam a Garcinia Cambogia Vedát, akkor 1 hónap alatt 15 kilót fogytam.*
ReplyLike
garciniaveda
M. Viktória: Lehet, hogy nincs elég termék raktáron? Én tegnap adtam fel a rendelésemet. Remélem, hogy holnap megkapom, már nagyon várom, hogy kipróbáljam !!*
ReplyLike
garciniaveda
Gyógyfüves Hölgy: Én 2 nap alatt megkaptam a terméket. Most két hete szedem a Garcinia C Vedát és nagyszerű!!! Eddig 5 kilót adtam le! Nagyon boldog vagyok és szedem tovább. Nem tapasztaltam semmilyen mellékhatást és az étvágyamat is csökkentette!*
ReplyLike
garciniaveda
Móri Péter: Én 13 kilót fogytam 2 hónap alatt. Lehet, hogy az én testemre másképp hat, mint Andreánál…?*
ReplyLike
garciniaveda
D. Dénes: Tényleg hihetetlennek hangzik és mivel elég szkeptikus vagyok, nem hiszek az ilyen történetekben. Ezekben rendszerint csak nők fecsegnek mindenfélét, mint ebben a blogban is… De működik! 11 kilót sikerült fogynom 1 hónap alatt, de szedem tovább)))))*
ReplyLike
garciniaveda
Gál Izabella: nem tudok ránézni a hasamra. Mindig, amikor tükörbe nézek, elkeseredek. Emiatt mély depresszióba estem két hónappal ezelőtt és pszichológushoz is járok hetente egyszer. De eddig nem sok eredménnyel… Most akadtam rá erre a blogra és most ez az egyetlen reményem… 110 kiló vagyok úgy, hogy szinte semmit sem eszem.*
ReplyLike
garciniaveda
Andrea: ¡No te preocupes! Estás en el buen camino. Dame tu email y te mandaré algunos trucos.*
ReplyLike
garciniaveda
A. Anna: Sziasztok! Azt szeretném kérdezni, hogy mennyibe kerül a termék?*
ReplyLike
garciniaveda
Andrea: Kattints ide, ha szeretnéd megvásárolni a Garcinia Cambogia Veda >>> *
ReplyLike
garciniaveda
Buzás Petra: Mindig is túlsúlyos voltam. Nem emlékszem egy napra sem az életemből, amikor nem a “nagy embereknek” való ruhák közül vásároltam. Múlt héten lettem 21 éves és akkor eldöntöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Egy kollégámtól hallottam először a Garcinia Cambogia Vedáról, ő 15 kilót fogyott. Úgy döntöttem kipróbálom és most örömmel írhatom, hogy összesen 28 kilót sikerült leadnom és csodásan érzem magam. *
ReplyLike
garciniaveda
Andrea: Gratulálok!! Neked is sikerült, mint ahogy nekem!!*
ReplyLike
garciniaveda
Bene Mihály: 50 éves üzletember vagyok és életem legrosszabb formájában voltam. Nagyon sokat utazom és mindig étteremben eszem. Majdnem 60 kilót sikerült felszednem az elmúlt két évben és borzasztóan éreztem magam emiatt. Az asszisztensem adott egy doboz Garcinia Cambogia Vedát, hogy próbáljam ki. Bár ezért egy kicsit haragudtam rá először, mégis kipróbáltam. Eddig 50 kilótól szabadultam meg, még 10 van vissza.*
ReplyLike
garciniaveda
T. János: Elismerésem! 3 napja rendeltem meg a Garciniát és tegnap érkezett meg. Ez a második nap, hogy szedem a Garciniát. Teljesen felpörgetett. Nem vagyok már olyan éhes, mint régen, de persze 1 napos használat után eredményekről nem tudok beszámolni… *
ReplyLike
garciniaveda
M. Róbert: Szép teljesítmény, Andrea! Remélem nekem is beválik!*
ReplyLike
garciniaveda
Takács Erzsébet: Remélem jól döntöttem. Egy hete rendeltem meg a terméket és 3. napja szedem. Ma a mérleg 2 kilóval kevesebbet mutatott! De még korai bármit is mondani…*
ReplyLike
garciniaveda
V. Patrícia: Egy hónap alatt 10 kilót fogytam. Biztosan folytatom tovább!*
ReplyLike
garciniaveda
K. D: Nem hiszem el, hogy lehetséges 38 kilót fogyni 2 hónap alatt, de teszek egy próbát. Ma van a 10. napja, hogy szedem a garcinia cambogia vedát és már 5 kilót fogytam. 10 nap alatt, nem rossz!*
ReplyLike
garciniaveda
Tamás Gyula: Hol találhatok több infót erről a cuccról??*
ReplyLike
garciniaveda
Andrea: További információért a Garcinia Cambogia Veda, kattints ide >>>*
ReplyLike

*A fogyás mértéke változó lehet. Maximális eredmény eléréséhez megfelelő étrenddel és testmozgással érdemes kombinálni.

Köszönjük! Az üzenet el lett küldve, és jóváhagyásra vár.
Hiba történt. Próbálja meg később.